Egyedül a nagy világban,
Nincsen,se barát, se barátnő,
De én egyedül még is felnőttem!
Az álmaim valóra váltak
Majd az életben meg kellett hoznom
A nagy döntést
Megteszem amit kell vagy...
Nincsen,se barát, se barátnő,
De én egyedül még is felnőttem!
Az álmaim valóra váltak
Majd az életben meg kellett hoznom
A nagy döntést
Megteszem amit kell vagy...
/Michalle/Best Frends Forever/
*Selena szemszöge*
London poros utcáin sétálva elmerengtem a magas tömbházlakásokban. Nézelődtem majd egyszer csak mikor előre vittem a tekintetemet egy zsákutcába kerültem. Nézelődtem jobbra és balra,de csak a nagy téglafalak vettek körül engem. Csak nagy gyermek nevetés szűrődött ki az ablakokon. Embereket nem lehetett látni az utcákon. Itt ott szállt le egy madár, de az is hamar távozott. Mint,ha egész London kihalt volna. Sehol senki. Mindenki a fesztiválokon, és nyaralni volt. De én csak itt sétálgatok magamba roskadva és tehetetlenül lógatom az orromat magam elé. Most mit tegyek. Mi lesz ha leszáll az éj? Hova fogok menni aludni? Még nem tudok semmit, mindent a sors dönt el és nem én. Most lenne szükségem egy baráti ölelésre,vagy egy jó beszélgető társra akinek mindent elmondhatok. De én csak barangolok egyedül a hosszú végtelen utcákon és nincs ki hozzám szóljon. Egy kedves szó, megértő tekintet. Más nem is kell. Egy barát akinek mindent elmondhatok és nem utasítja el az ölelésemet. Ennél több nem kell. De nyakamon a világ és olyan nehéz ez a teher! De a sarkamra állok és nem engedem,hogy az utamba álljanak! Mert megmutatom a világnak,hogy ki is vagyok én!
London poros utcáin sétálva elmerengtem a magas tömbházlakásokban. Nézelődtem majd egyszer csak mikor előre vittem a tekintetemet egy zsákutcába kerültem. Nézelődtem jobbra és balra,de csak a nagy téglafalak vettek körül engem. Csak nagy gyermek nevetés szűrődött ki az ablakokon. Embereket nem lehetett látni az utcákon. Itt ott szállt le egy madár, de az is hamar távozott. Mint,ha egész London kihalt volna. Sehol senki. Mindenki a fesztiválokon, és nyaralni volt. De én csak itt sétálgatok magamba roskadva és tehetetlenül lógatom az orromat magam elé. Most mit tegyek. Mi lesz ha leszáll az éj? Hova fogok menni aludni? Még nem tudok semmit, mindent a sors dönt el és nem én. Most lenne szükségem egy baráti ölelésre,vagy egy jó beszélgető társra akinek mindent elmondhatok. De én csak barangolok egyedül a hosszú végtelen utcákon és nincs ki hozzám szóljon. Egy kedves szó, megértő tekintet. Más nem is kell. Egy barát akinek mindent elmondhatok és nem utasítja el az ölelésemet. Ennél több nem kell. De nyakamon a világ és olyan nehéz ez a teher! De a sarkamra állok és nem engedem,hogy az utamba álljanak! Mert megmutatom a világnak,hogy ki is vagyok én!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése