1# Minden csak egy álom volt

*Selena szemszöge*

  

Vidáman keltem ki az ágyamból. Körülnéztem és mind az ami a fejembe játszódott le, rájöttem,hogy csak egy rossz álom volt. Egy rossz álom amely elszállt mint füst a levegőbe. Nagyon rémisztő volt,de mikor rájöttem,hogy ez csak egy rossz illúzió volt, rögtön megnyugodtam. A szívem hevesen zakatolt,mert még mindig élt bennem az a képzelet,hogy mi lesz akkor,ha az álom megvalósul. Ki fog majd mellettem állni? Van az úgy hogy az érzéseimet megfognám csak eldobnám a végtelen tengerébe. De nem lehet,mert az érzések azok olyanok amiket eldobni sem elfelejteni nem lehet. De fogtam magamat felkeltem az ágyból és homályos tekintettel battyogtam ki a konyhába. Elővettem a gabonapejhetem majd a felét mellé szórva valami a tálamba is került néhány szem,ami bár nem sok,de ennyi most pont elég lesz! Kis idő elteltével megreggeliztem,majd a fürdőszobába ballagtam, megmosakodtam,felöltöztem és lementem a kisboltba vettem kenyeret,tejet és mindent amit kell. Közben ahogy a bolt felé haladtam a kedvenc zenémet hallgatva önkéntelenül is dalra fakadtam. Körülöttem az utcán elhaladó emberek csak jóízűeket kacagtak. Én ezeket mit sem észrevéve csak ballagtam tovább. Majd egyszer csak a zene ami a fülembe csengett elhalkult és én csak énekeltem tovább. Majd mikor a bolt elé értem észrevettem magamat és rájöttem,hogy akik mellett elmentem mind őrültnek néztek.De ezeket mind félretéve én mentem tovább és elérkeztem a bolthoz. Megálltam az ajtóba,mert oldalt találtam egy hirdetést.Elolvastam,majd tovább mentem. Vettem az ebédhez húst,reggelihez gabonapelyhet,vacsorához pedig valami gyümölcsöt ami nem hizlal. Aztán fizettem,mindent összeszedtem amit vettem belepakoltam a kosaramba és elindultam haza. Nem lazsáltam egyszerűen csak sétáltam és ismét elmentem azok az emberek előtt akik kinevettek és gúnyos hangon utánam kiabáltak. De engem nem is érdekelt túlzottan csak mentem tovább. De mire mind ezt túléltem és végre sikerült elfelejtenem pont elértem a házamhoz. Elővettem a mázsás kulcstartómat a zsebemből behelyeztem a kulcsot a lyukba majd bementem. Fogtam magamat majd kipakoltam a kosaramból és egyszerűen elraktam mindent a helyére majd az ágyamra dőltem és elkezdtem zenét hallgatni. De minden bevillant. A nevetések,a gúnyos szavak amit magam után hallottam. Nagyon felzaklatott engem ez a reggel. Nem hittem volna,hogy ennyire gonoszak az emberek. Na nem is gondolkodok ilyenen tovább még megfájdul a fejem. Próbáltam a dolgokat viccesre venni,de valahogy nem sikerűl,mert csak az járt a felembe,hogy kinevettek.Túl fogom magamat tenni rajta. Az emberek azt gondolnak rólam amit akarnak. Nem fog ezentúl már semmi sem érdekelni. De egyszer csak minden megváltozott. Megszólalt a csengő. Kibattyogok az ajtóhoz és egy futár állt az ajtómban aki most meglepően egy lány. Bájosan köszönt majd bemutatkozott.
-Jó napot kívánok-Mondta meglepett hangon
-Jó napot-Hebegtem oly szakadozott beszédemmel

Mint ha láttam volna már. Bár lehet,hogy csak rosszul emlékszem. De mintha már ismerném valahonnan. A hangja és a külleme is olyan mint annak a lánynak akit a parkban láttam körülbelül egy hónapja.
-Kérem itt írja alá-mutatott a papíron egy sort ahova a kézjegyemet kellett adni
-Köszönöm szépen a kiszállítást. Viszont látásra- hebegtem
-Viszont látásra-köszönt el hangosan
Majd becsuktam az ajtót  és bevittem a dobozt a konyhába.Na vajon mi lehet a csomag tartalma?! Kezdtem el tűnődni. Majd kezembe ollót vettem  és megkezdtem a dobozka kibontását. Amikor a két fület kitártam egy parókát találtam benne. Harsányan nevettem egy jót,mert akkor még fogalmam sem volt a paróka jövőjéről. Amit nem tudok az majd kiderül. Nem izgatom miatta magamat. De akkor még nem tudtam,hogy mi lesz velem az elkövetkezendő időben. Bár a csomag tartalmát mit sem sejtve felpróbáltam. De amint ránéztem a dobozra egy cetlit találtam rajta. Leültem az asztalhoz és elolvastam.A levélben ez állt:

Láttál már,de nem akarsz rólam tudomást venni.
Az emberek csak nevetnek miközben te csak jót akarsz.
Valaha te nagy ember leszel csak várd meg amíg ez teljesül!

Hosszasan elgondolkoztam,hogy ez most mit is akar jelenteni. Felmerült bennem az,hogy ez egy jel a múltamra utalva,de én ezekben nem hiszek. Aki igen az pedig hagyja meg magának a gondolatát. Ám bár amit én csinálok se piskóta,de összeszedem magamat elrakom a csomagot és lemegyek a parkba. Amikor ballagok le a lépcsőházba majd nem legurultam,mert annyira elgondolkoztam,hogy elfeledkeztem magamról. De amint sétáltam a park felé egy cica esett az utamba. Megsimogattam és valahogy le sem akart rólam szakadni. Lehet,hogy életem végéig macskás néni leszek. Gondoltam magamba. De fogtam magamat és amikor beértem leültem egy padra és az MP3-at elővettem és megint belekezdtem a zenehallgatásba. Már anyukám is azt mondta mikor még élt,hogy kislányom te mivel ennyire szereted a zenét. Hát vágj bele énekelj. Anyunak angyali hangja volt, és lehet,hogy ezt örököltem,mert anyu imádta hallgatni ahogyan én énekeltem.  Mindig ő vitt az oviba és mielőtt otthagyott egy óriási puszit nyomott az arcomra. Majd egyik nap mér anyut nem találtam otthon és csak a nővéremet láttam zokogni az ágy sarkánál. Kérdezgettem és akkor mondta el,hogy anyu végleg elment.Rettenetesen elszomorodtam és sokáig nem tudtam feldolgozni a történéseket. De mind ebben segített a nővérem is és együtt átvészeltük ezt az időszakot. De teltek múltak az évek és rájöttem,hogy feltudok minden segítség nélkül nőni. Mert meg akarom csinálni azt amit más nem tud és megmutatom,hogy én erősebb vagyok bárkinél.

Remélem elnyertem a tetszéseteket az első résszel. Próbálok később már hosszabb részeket írni.
A megértéseteket,köszönöm!
xoxo Michalle

0# A sors dönt és nem én /Prológus/

                                                                                                Egyedül a nagy világban,
Nincsen,se barát, se barátnő,
De én egyedül még is felnőttem!
Az álmaim valóra váltak
Majd az életben meg kellett hoznom
A nagy döntést
Megteszem amit kell vagy...

/Michalle/Best Frends Forever/

*Selena szemszöge*
London poros utcáin sétálva elmerengtem a magas tömbházlakásokban. Nézelődtem majd egyszer csak mikor előre vittem a tekintetemet egy zsákutcába kerültem. Nézelődtem jobbra és balra,de csak a nagy téglafalak vettek körül engem. Csak nagy gyermek nevetés szűrődött ki az ablakokon. Embereket nem lehetett látni az utcákon. Itt ott szállt le egy madár, de az is hamar távozott. Mint,ha egész London kihalt volna. Sehol senki. Mindenki a fesztiválokon, és nyaralni volt. De én csak itt sétálgatok magamba roskadva és tehetetlenül lógatom az orromat magam elé. Most mit tegyek. Mi lesz ha leszáll az éj? Hova fogok menni aludni? Még nem tudok semmit, mindent a sors dönt el és nem én. Most lenne szükségem egy baráti ölelésre,vagy egy jó beszélgető társra akinek mindent elmondhatok. De én csak barangolok egyedül a hosszú végtelen utcákon és nincs ki hozzám szóljon. Egy kedves szó, megértő tekintet. Más nem is kell. Egy barát akinek mindent elmondhatok és nem utasítja el az ölelésemet. Ennél több nem kell. De nyakamon a világ és olyan nehéz ez a teher! De a sarkamra állok és nem engedem,hogy az utamba álljanak! Mert megmutatom a világnak,hogy ki is vagyok én!

~Magamról!~

Sziasztok. Michalle Biershak a nevem.Imádok történeteket írni.Már több mint 2 éve blogolok és egyre jobban sikerülnek a fejléceim,és történeteim.Kezdetben mindenki leszólt,hogy most hagyd abba,meg ilyen bántó dolgokat,de nem adtam fel én akkor is a sarkamra álltam nem zuhantam össze,ha nem tovább folytattam,egyre jobb lettem és a mai napokban egyre több jó szót hallok.Bár még nem vagyok profi,hisz nem a legjobbak közé tartozom,de megmaradok a blogosok között.Sok olyan blogot láttam ahol írtak egy prológust és az nem tettszett a nézői karnak és kiírták,hogy a történetnek vége nem folytatom.A blogot nem törölték csak egyszerűen abbahagyták.Én is kaptam efféle leszólásokat,de javítottam és a nézőim száma megugrott.Egy jó barátnőm említette meg,hogy írjak előre meg pár részt.Meg is fogadtam és a blogos világban a mai napig egyre jobban megtalálom a helyemet.

Remélem sikerült titeket ezzel a kis beszéddel meggyőznöm titeket,hogy a lehurrogások után ne hagyjátok abba a blogolást.
Sok sikert.
Puszi Michalle